Trailer

Sziasztok itt a blog trailere! Remélem tetszik :)

https://www.youtube.com/watch?v=-fYF-H3dC_Y&feature=youtu.be

0. Fejezet Előszó

Az élet nem több, mint egy villámlás. Egy szempillantás alatt kezdődik, és ugyanennyi idő alatt ér véget. Persze ez egy kicsit nehezebb, ha az ember vámpírnak, alakváltónak, vagy esetleg félvámpírnak teremtett. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. És én félek, ha egyszer eljön az idő, ami nem egy életet szakaszt félbe. Rettegek attól, hogy egyszer bekövetkezik. Bár tudom jól, hogy  semmi sem úgy van ahogy én gondolom, de érzem, hogy baj lesz. És nem tudok ezzel a gondolattal mit kezdeni.

Hűvös hajnal, gyengéd szellővel ébresztett. Halk neszt hallok mindenfelől. Egész éjszaka hallgattam, vártam, de egyik sem hasonlított lépésre. Most végre hallom. Érzem, hogy itt van. Lassú, de mégis biztos lépésekkel közeledik az ablakom felé. Még este kinyitottam, ezért nem kellett mozdulnom ahhoz, hogy ezt megtegyem. Egyre erősebb a zaj, és végül teljesen az ablakom alatt nyugszik meg. Sóhajtott, majd egy rezzéstelen mozdulattal belibbent a szobámba. Pillanatok alatt magam előtt láttam. Először sötét szemét találta meg tekintetem, majd tökéletes ajkát, ahogy mosolyra húzódik. Nem volt rajta poló, ezért jobban éreztem teste melegét. Biztos indul. Mennie kell. Csak köszönni jött, aztán megy is. Apró, óvatos mozdulattal befeküdt mellém az ágyba. Gyengéden átkaroltam, ő pedig egy forró csókot lehet számra.
-Szeretlek Jacob.-néztem fel barna íriszébe.
-Szeretlek Nessie.-simított végig arcomon.
Felemeltem a kezem, és én is elvégeztem ezt a mozdulatot, csak más célból. Beszéltem hozzá, szavak nélkül a képességemmel. Megmutattam neki mire gondolok, közben ezekkel a kérdésekkel: Mikor jössz vissza? Ugye tudod, hogy van ajtónk is?
Minden bizonnyal már megszokta, hogy mindent egyszerre szeretnék megtudni. Abból gondolom, mivel a válaszai egyérteműek.
-Még délután 3 előtt, ígérem. Igen, tudom.-mosolygott rám.
-Akkor miért nem ott jössz? Ha arra mész ki, hogy ne tudják meg a szüleim...Kérlek Jake, vámpírok. Mindent hallanak.-fúrtam arcom kellemesen meleg mellkasába.
-Tudom. De nèha tehetünk úgy mint az átlagos kamasz korúak.-nézett közömbösen.
-Nagyon sokáig kamasz korúak leszünk.-nevettem el magam komoly arckifejezését kémlelve.
-Amíg velem maradsz, Renesmee.-csókolt hajamba.
-Örökre veled maradok.-suttogtam.
 
                                                                                 *

Már a nap lemenőfélben van. Alkonyodik, a szél erősebben fúj. Nem hallom az állatok zajait. Elbújtak. Vihar közeledik. Jacob még mindig sehol sincs. A gyomromban megint érzem a hullámzó érzést ami az izgulást jelenti. Megint féltem, holott tudom, hogy nem tudják bántani. Biztos csak elhúzódik ez az egész, vagy mi. Hallottam, hogy mögöttem áll apa. Tudom, hogy a fejemben kurkászik. Igaz?
-Igen.-lépett mellém. Csak, hogy tudd biztos nincsen semmi baja. Tud magára vigyázni.
-Még mindig nem értem miért féltem így.-néztem rá.
-Szerelmes vagy.-mosolyodott el.
-Annál azért egy kicsit többről van szó.-hajtottam le a fejem, és éreztem ahogy az arcomat elönti a pír.
Tudom, hogy tudod, hogy nem szeretek erről beszélni.
-Nem kell ezen semmit szégyelni.
-Elkell mennem a rezervátumba.-jelentettem ki.
-És  ha Sam nincs otthon? És ha Jacob nem akarja, hogy tudjanak kommunikáni?
-Biztos akarja.-legyintettem és egy szempillantás alatt lent voltam.
-Renesmee.-szólt utánnam.
-Igen?
-Vigyázz magadra.
Apu! Tudod, hogy megteszem mindig!
-Nem bírnám ki ha bajod esne.
-Szeretlek.-hagytam ott.